A zene ereje /Stony

Tony idegesen dobolt a kormányon, miközben a mellette ülő Steve által elhadart fejmosást hallgatta. Vagy legalábbis az elején még hallgatta. Most már inkább csak a kormányon doboló kezeit nézte.
- ...és mégis hogy nem vettél észre egy négy méter magas hókotrót mögöttünk?! - mivel úgy tűnt, hogy a Kapitány mondandója elfogyott, Tony mély levegőt vett, és ránézett a férfira.
- Mi lenne, ha befognád? - kérdezte egyszerűen, majd kárörvendő vigyorral figyelte Rogers a dühtől piros arcát. - Már szóltam Brucenak és Tashának. Elvileg még egy óra, mire ideérnek. Nagyon nehéz lenne, ha nem beszélnél egy órán át, és akkor mondjuk nem akarnálak félpercenként megütni? Király lenne, nem? - mosolygott tovább azzal a tipikus arckifejezéssel, amit csak és kizárólag Tony Stark tud produkálni.
- Szóval csak üljünk itt egy órán keresztül néma csendben? - mutatott körbe Steve a kocsiban. Az ablakokon a hónak köszönhetően nem lehetett kilátni, de legalább a fűtés még működött.
- Jobb, mint azt hallgatni, hogy engem hibáztatsz... mindenért - nézett Tony újra a kormányra.
- Mivel ez az egész a te hibád-
- Az ÉN hibám? - szakította félbe Tony a férfit. - Basszus, szar a memóriám, el tudnád mondani, hogy pontosan miért kellett lehúzódnom az út szélére? Mert úgy rémlik, mintha Mr Tökéletes hisztizett volna, hogy inkább gyalogol. De gondolom ez nem igaz, hiszen "minden az én hibám". Mert ha bármi rossz történik, azt rám lehet fogni. Nem igaz, Cap? - fakadt ki Tony. - Úgyis ezt csinálod, amióta csak ismerlek.
Az utolsó mondatot csak suttogta. Fogalma se volt, hogy miért mondta ki egyáltalán, de kimondta. És nem tudta megítélni, hogy megérte-e.
- Tony... - kezdte Steve, de Tony nem akarta hallani. Nem akarta, hogy patyolgassák őt. Ezt az egészet nem akarta. Inkább a rádió felé nyúlt, hogy legalább szóljon valami zene.

"Néha utálok minden egyes hülye szót, amit mondasz,
Néha felpofoznám az egész arcod..."

Tony ránézett Steve-re, és elmosolyodott. Aztán...

"...Meg akarlak ölelni, ugyanakkor
Legszívesebben megfojtanálak a kezeimmel
Egy seggfej vagy, de szeretlek..."

- Franc. - váltott zenét Stark. Nem tudta volna megmagyarázni, hogy miért, de... De át kellett váltania. Nem szerette volna ezt a zenét hallgatni Steve mellett. Mármint bárki mellett. Ez a szám borzalmas. - győzködte magát, miközben új számra kapcsolt.

"Mindent utálok benned, miért szeretlek?"

- Most szórakozol velem, ugye? - morgott Tony a bajsza alatt, és újra a rádió felé nyúlt.

"Láttam valamit, amit még soha nem láttam benned, ez megrázott..."

- Oké, akkor hagyjuk a zenét. - sóhajtott a zseni, és miután kikapcsolta a rádiót, hátradőlt az ülésben.
- Tony. - fogta meg Steve a vállát, mire Stark összerezzent. - Miért viselkedsz ilyen furán?
- Hogy érted? - kérdezte a férfi. Pontosan tudta, hogy Steve hogy értette. De a válasz... Az még a milliárdos számára is ismeretlen volt. Vagy? Az volt?
- Hát... Tudod... - kereste Steve a szavakat. Nem igazán volt a szavak embere. Tony szerint ez édes volt. Vagyis idegesítő. Igen, ez a megfelelő szó. Semmi más. - Szóval egy jó ideje olyan, mintha kerülnél. Ritkán nézel a szemembe. És most minden olyan dalról elkapcsoltál, ami a szerelemről szól.
Francba. Hiába akarta tagadni, pontosan tudta, hogy a másiknak igaza van. Tiltakozni akart, de nem tudott. Aztán Steve egy kicsit közelebb hajolt hozzá.
- És azt hiszem, hogy tudom az okát. - suttogta Rogers. Az arca alig két centire volt Tonyétól. - Javíts ki, ha tévedek, de...
Nem fejezte be a mondatot. Tony nem tudta elődönteni, hogy mit is érzett pontosan, amikor az ajkaik találkoztak. De azt pontosan tudta, hogy jó volt. Mikor tanult meg Steve így csókolni? És miért ilyen jó csókolózni Amerika Kapitánnyal?
A gondolatait (és az egyéb tevékenységeiket) kopogtatás szakította félbe, és amikor Tony a hang irányába fordult, Nat vigyorgó arcát pillantotta meg.
- Csak nyugodtan fejezzétek be! - olvasta le Tony a nő szájáról a mondatot, de addigra Steve már az ablakhoz ütögette az ijesztően piros arcát.
- Boldog karácsonyt. - kapta el Tony a szőke férfi állát, és egy gyors csók után mosolyogva kiszállt a kocsiból. Volt egy olyan érzése, hogy az idei karácsony nem is lesz olyan borzalmas.